mi az alapja az evangélikus egyszeri predesztinációnak, szemben a kettős predesztinációval?

Luther nem az egyetlen predesztinációt, hanem a kettős predesztinációt tanította könyvében az akarat rabsága. Például, amikor tagadta az emberi szabad akarat létezését, és mindent, ami Istennel történik, azt mondta:

” itt véget vetek ennek a kis könyvnek, bár készen állok arra, hogy szükség esetén tovább vigyem a vitát. Úgy gondolom azonban, hogy eleget tettünk annak érdekében, hogy kielégítsük az istenfélőket és mindazokat, akik hajlandóak beismerni az igazságot anélkül, hogy makacsok lennének. Mert ha igaznak hisszük, hogy Isten mindent előre tud és eleve elrendel, hogy nem téveszthető meg előre tudásában, és nem akadályozható meg eleve elrendelésében, és hogy semmi sem történik, csak úgy, ahogy ő akarja (ahogy maga az értelem kénytelen beismerni), akkor magának az értelemnek a bizonyságtétele alapján nem lehet szabad választás az emberben, az angyalban vagy bármely teremtményben.”293. oldal, az akarat rabsága, Luther művei, 33. kötet.

“de ha Istent megfosztják a választás hatalmától és bölcsességétől, mi lesz ő, ha nem a hamis bálvány, a véletlen, akinek bólintására minden véletlenszerűen történik? És a végén el fog jönni, hogy az emberek üdvözülnek és elkárhoznak Isten tudta nélkül, mivel ő nem határozta meg bizonyos választása szerint, hogy kik üdvözülnek és kik kárhoztatnak,…”171. oldal, UO.

a Concord Formula, amelyet Luther halála után állítottak össze, és amelyet az evangélikusok aláírtak, nem követte Luthert ebben. Azt állította, hogy Isten csak a mennybe rendelte az embereket, nem pedig a pokolba, és hogy nem akarta, hogy bárki elkárhozzon.

Luther elfogadta, hogy Isten a Szentírásban kinyilatkoztatott akarata szerint mindenkit meg akar menteni Krisztuson keresztül, de azt is tanította, hogy Istennek van egy rejtett Fenségi akarata, amely szerint minden, ami történik, nem történhet meg Isten akarata nélkül, mivel ő mindenható, és ha bármi történhet akarata ellenére vagy azon kívül, akkor nem lesz mindenható. Kommentálva Krisztus Jeruzsálem feletti siralmát (Máté 23:37) írta:

“hasonlóképpen ennek a megtestesült Istennek az a része, hogy sírjon, jajgasson és nyögjön az istentelenek pusztulása felett, amikor az isteni felség akarata szándékosan elhagy és elvetet egyeseket, hogy elpusztuljanak…”146. oldal, UO.

Luther azzal érvelt, hogy Isten előre tudása minden jövőbeli eseményről azon a tényen alapul, hogy ő azt akarta, hogy a jövő úgy történjen, ahogy történik, és ezért tudta biztosan, hogy mi fog történni. Mivel tehát Isten nem csak előre tudta, hogy ki lesz átkozott, hanem azt is akarta, hogy átkozott legyen, ezért előre elrendelte, hogy gátolják őket. Az evangélikusok, akik követik a képletet, azzal érvelnek, hogy míg Isten előre tudja a jövőt, nem határozza meg, hogy ki lesz átkozott, hanem csak azt határozza meg, hogy ki lesz megmentve, és csak őket predesztinálja. Ez természetesen abba az ellentmondásos helyzetbe vezeti őket, hogy azt mondják, hogy nem lehet azt mondani, hogy Isten nem akarja megmenteni a kárhozottakat, még akkor sem, ha nem predesztinálja őket, hogy megmentsék őket. Luther azonban nem értett egyet. Ha Isten csak egyeseket eleve elrendel, hogy üdvözüljenek, akkor ebből következik, hogy azért nem predesztinál mindenkit, hogy üdvözüljön, mert nem akar mindenkit megmenteni – ez volt Luther álláspontja az akarat rabságában.

az evangélikusok az egyetlen predesztináció álláspontját olyan bibliai versekből veszik, amelyek azt mondják, hogy Isten mindenkit meg akar menteni, mint például az 1timótheus 2:4, és ezeket használják meghatározónak Isten bármely megértésében. Luther viszont az ilyen verseket csak abban az összefüggésben értette meg, hogy Isten Krisztuson keresztül mindenkit meg akar menteni. Ugyanakkor úgy vélte, hogy Isten mindenható akarata szerint minden, ami történik, ő irányítja és akarja, hogy úgy történjen, ahogy történik. Luther a Róma 9-et úgy értelmezte, hogy mind a menny, mind a pokol eleve elrendelését tanítja. Az evangélikusok viszont megpróbálják értelmezni Pált a Róma 9-ben, mint azt a tanítást, hogy Isten csak az embereket predesztinálja a mennybe.